2017. augusztus 21.

Olvasom..

... Samantha King A döntés című könyvét, s azon morfondírozom, hogy végig ilyen monológszerű, mesélős lesz? Végig E/1-ben az anya gondolatait hallgatom?

2017. augusztus 20.

Katniss, billogok és tengernyi könny

Két hete, amikor Hanna táborban volt, és többnyire Petivel voltam a munkán és a tanfolyamon kívül, az Éhezők viadala trilógiához lett kedvem. S ahogy olvastam, azaz újraolvastam, úgy néztük a filmet. Aztán a Kiválasztott második felénél elakadtam, s a filmet előbb néztük, mert kettesben közösen nem tudtunk kivárni, de jó volt. Valahogy egyre jobban bírom Katnisst. Pedig nem annyira jó jellem. De lázadó, s bármennyire is nem szeretnék az lenni, valahogy mindig oda lyukadok ki... 
Az első könyvet most olvastam harmadszor. Amikor először a kezembe vettem, az anyaságom, az őrző-védő funkcióm nem bírta bevenni ezt a gyilkolást, utáltam a S. Collins fantáziáját. Aztán évekkel később "felnőttem" a feladathoz, elolvastam mind a három kötetet, s megállapítottam, hogy a második a legjobb. Most lett újra kedvem, s már nem mondom ki ezt ennyire egyértelműen. Most már a harmadik is  igen tetszett.... Lázadó vagyok. :-\
A harmadik és negyedik filmet ráadásul most láttam először, és sajnáltam, hogy sok mindent megváltoztattak benne. De azért egész jó. Bár Petit még mindig nem tudtam rábeszélni az olvasásra. 
(meg kellene nézni, hogy írtam - e a történetről, mert igazából csak az olvasási szenvedésem csökkenése miatt róvom le e sorokat.) 

Ezek után Ruta Sepetys Tengerbe veszett könnyek címmel írt könyvét olvastam, hmmm. néhol untam. Inkább a dokumentumregény oldala tetszett, mert én sem hallottam erről a világháborús hajó elsüllyesztésről. Háború, süllyedés, tragédiák, romantika, mind-mind megtalálható a történetben, ami az átlagos nőnek egészen jó lehet. Az én mércém szerint egész jó volt, mert haladtam vele... De egyébként semmi különöset nem éreztem. Nem hagyott maradandót, nem fogom újra elolvasni. 

S ma pedig egy, eddig kimaradt Cecelia Ahern könyv következett, A vétkes. Nem sokat tudtam róla néhány nappal ezelőttig, akkor merültem bele, hogy van benne család, meg 17 éves lány, valami furcsa élet, szabályok... S a lány hibázott az országuk rendszerében. Mert ésszerűen viselkedett és részvéttel teli volt valaki iránt, aki iránt nem kellett volna.  S hiába az ismeretség, beleégették a V betű(ke)t. 
S akkor közben, itt, s máshol belecsöppentem kicsit a C. trilógiához, visszakanyarodtam Katniss Everdeen-hez. Ugyanazt éreztem végig A vétkes Celestine North karakterénél. Hogy majd ő lesz a másik oldal kiválasztottja. S, tényleg. Bíztam benne, miközben a cellájában várakozott, mert hiszek az igazságban. 
S ahogy fogytak a lapok és vártam az eredményre, az igazság fényre derülésére... nem tűnt fel, hogy mulyen kevés oldal van hátra.. Most akkor így lett vége, vagy lesz folytatás??? S akkor mikor? 
Hajrá lányok! 

Egyébként Ahern tuti Collinstól kapta az ihletet...... 

"Szóval te vagy az. A kiválasztott." 

Én pedig gondolatban magamra tetovaltatok egy V-t és egy fecsegőposzátát.

2017. augusztus 18.

Bloggerek, vloggerek - arccal

Ma olvastam egy bejegyzést valakinél, de igazából mindegy is, mert nem ez miatt írok. 
Vlogot nem nézek, ismerem followannat, egyszer-kétszer láttam és hallottam, belefutottam. 
Néhány bloggal jobban képben vagyok, de sokakhoz képest az a néhány, amit követek, az semmi. Ezekhez, vagy a személyhez kötődő insta-profilt is általában követem. 
Egy darabig. Vagy sokáig.

Többször beszélgettem ismerősökkel, hogy mi az a határ, amikor kritizálhatunk mondjuk idegen embereket. Az utcán, tévében. Általánosan vagy személyeskedve (itt lép képbe a pillecukor blog bejegyzése) : miért kritizálja valaki a zoknival viselt szandálos férfit? - ha neki jó? Miért zavar egy nagyon túlsúlyos bikinis hölgy, ha neki jó? Vagy miért zavaró egy nagyon eltérő színű melltartópánt valakin, vagy éppen, ha a melltartó hátsó, kapcsolós része feljebb van, mint az ruha hátulja...? 
Én úgy vagyok vele, hogy általában érezze magát mindenki úgy jól ahogy, ne legyen mellettem szagos, koszos stb. , de egyébként nem igazán érdekel. Ha valami nekem nem tetzsik, "nem jön be", azt a legtöbb esetben megmutatom a gyerekeimnek. Nem kritikaként, hanem példaként, aztán ők tudják.. Vagy nem. Csak ne ítélkezzenek, ez a lényeg. 
Amiért ez ma eszembe jutott az az, hogy a szívbajos, Blahán, útközben írt poszt után egy mindig-sok-emberes szakáruházban láttam egy híres bloggert, akit sokan ismernek, akinek a képei nagyon precízen megszerkesztettek, mindenre kiterjedően. S ma neki volt kint az egész háta, nekem nem tetszően. Engem annyira nem érdekel mert az első gondolatom az volt, hogy ő is ember, és lám, ő sem tökéletes. De jó! S aztán továbbra sem érdekel a dolog. Most akkor mi a helyzet? Nyíltan, arccal bloggerező, mindig fitt, tiptop.. 
És arra jutottam, hogy neki biztos tetszett az outfitje.

S egyébként velem se foglalkozzon senki, legalábbis ilyen tekintetben ne. :-P

No szívbaj

Oké. Nincs szívbajom, szív-szervi bajom. Meg más szervi sem. De sok apró jel miatt, ezen a nyáron, a SZABADSÁGOM ideje alatt, nem a szomszéd panel, bp-i szakrendelőhöz tartozva, hanem egy órát utazva, ott változó mennyiségű percet, fél órát, órát várakozva, bejelentkeztem és elmentem néhány szakrendelésre. És mivel nincs bajom sok tekintetben, Istennek hála, még én érzem magam rosszul, hogy miért lopom a doki idejét..... ? Metakommunikációs jelek, kapkodás stb. Kettő szó, azaz mondat velem, hozzám.
Mintha a fél életemet betegállományban tölteném.
Brr. Na jó.

2017. augusztus 12.

George

2016 nyarán családilag, négyesben, egybefüggően (amit mások nyaralásnak neveznek) összesen négy napot tudtunk volna eltölteni, de akkor lett George beteg, így L. itthon maradt vele kicsit, amíg a nagyszülők bébiszittelésére bíztuk. A négy napból lett 2,5.
Idén ez az együtt töltött idő 3+2 nap lett volna. 3nap rokonoknál illetve közben saját szórakozással, kettő pedig itthon, Pesten valami..
Ééés... George-nak volt ma egy nagy nyüszítése, s azóta három lábon ugrál. Viszem, hozom a kezemben, emelgetem, elvittük Petivel egy hétvégén is dolgozó állatorvosi rendelőbe = szalagszakadás?
Ennek kiderítéséhez kell majd röntgen, amire, sok esetben napokat, heteket kell várni, aztán lehet, hogy műtét. Saját orvosunk nem ortopéd orvos, keressünk másikat, jót, megfizethetőt, s akkor még a kedd- csütörtök utazás előtt állunk. Hmm. Most komolyan. A francba, a fenébe. Meg ilyenek. Bele kell merülnöm magamba, hogy válaszokat kapjak. S itt nem csak a kutyára gondolok.
Ugyanolyan sokat dolgozunk, mint sokan (akik egyszer, kétszer utaznak, vagy heteket tudnak nyaralni) , mi egy hosszabb (mondjuk egy hetes nekem elég lenne) nyamvadt családi nyaralást nem engedhetünk meg, s ami lenne, az is komplikált. Szóval a fenébe.
Még jó, hogy imádom a kutyám.. Igazából el sem indulnék, de ezt nem tehetem meg a családdal.
Ezt leírtam, mert már úgysem osztogatom meg sehol, meg egyébként is............ én dolgom.

2017. július 30.

Forma1 futamon jártam a kánikulában


Csak, hogy tudja mindenki:
- légvonalban 6 km-re élek a Hungaroringtől, minden évben hallom őket, néha eltúrázom arra.., 
-  kamaszkoromban, nagy forma1 rajongó voltam, konkrétan oda meg vissza voltam Ayrton Senna-ért. Aztán ő meghalt, miközben én egy vendégségben voltam. Én voltam akkor 19 éves és 1 napos.

S aztán elmentem egy évre külföldre, ott nem igazán néztem tévét, aztán itthon főiskola, diploma, majd férjhez mentem, 
Lacus soha nem volt egy elvakult sportrajongó, ebből következik, hogy néha, néha a vasárnapot bambulva egy ring nézésével töltöttem, de inkább nem.
Nem is lettünk nagy rajongók, ismerjük a neveket, megvannak a kedvencek, kiket nem bírunk, meg ilyenek. Bár Peti képben van ezzel a sporttal is.. Hogy van ez? 

S akkor a lényeg: Petinek tegnap felajánlottak két tiszteletjegyet, s én nyertem meg a lehetőséget, hogy elvigyem. 
Dugó az autópályán, én sokkal jobban megszervezném, hogy ha már egy sáv van a ringre tartó autók számára, akkor a másikból semmiképpen nem engednék át kocsikat, hanem elterelném a következő kijáratig. Hadd szomorkodjanak, mi pedig gyorsabbak lettünk volna. 
Aztán lassan megvan a parkoló, simán, bementünk, leültünk, vártunk. 

Brrr, meg meleg, forróság, sorok a toi előtt, drága italok, mert a miénk elfogyott már, s bevallom, hogy unatkoztam. Sokkal jobb a tévé előtt hallgatni Szujó Zolit, meg Wéber Gabit, meg nézni hogy hol tartunk. Hogy  aztán elindulhassunk gyorsan a kocsihoz. S valakik tudták, mikor van az utolsó kör, és örültek. Vajon számolták a köröket  70-ig, vagy neteztek? Mindegy is, egy kisebb tragédia volt az emelkedőn, füves talajon való kijutás (írtam már, hogy utálom a kocsinkat?), meg eltereltek a rendőrök kerülőre (még jó, hogy ismerem a környéket) , de aztán végre itthon! 
S most ismét a tévé előtt ülve  követem majd, de bevallom őszintén : egy és egyszeri "motherandson" élménynek kiváló volt. 

2017. július 27.

"..."

Újraolvasok egy könyvet, gondoltam, kedvem lesz, könnyen csúszik, aztán tegnap nagyon találó gondolatba, szövegbe ütköztem. Úgy is mondhatnám, hogy a mindennapjaim, s nem könnyű.

..., de valószínűleg ezzel azt akarják mondani, hogy buzog bennem a harci szellem. Hogy nem fogom feladni. Nem mintha nem lennék barátságos. Jó, elismerem, nem borulok mindenkinek a nyakába, és nem vigyorgok egyfolytában, mint a vadalma, de akad néhány ember, akinek a sorsát a szívemen viselem.

(Suzanne Collins)

S akkor most, ahogy ezt leírtam, eszembe jutottak kedvenceim is, s ez kicsit sarkított, meg igazából nem vagyok szenvedős.. "Bárcsak lennék állat, orrszarvúbogàr, aki gombostűre tűzve.." - talán ez megakadályozná azt, hogy megszólaljak. :-D

2017. július 26.

Idő

"Ha egyre ügyesebben menedzseljük az időt, ami tény, miért tűnik úgy, hogy mégis egyre kevesebb marad?"

Ezt a mondat egy wmn-es cikk utolsója, Kurucz Adrienn írása. S bár az írás lényege nem érint már, de a mondat megfogott és elgondolkoztatott: nyan és hányan pörögnek körülöttem miközben elmegy mellettük az élet?

2017. július 24.

Kapolcs

Szerintem sosem fogok eljutni, hacsak egyszer nem fognak érdekelni dolgok, és el nem megyek egyedül egy sátorral (és az isiászommal).
Addig vágyom tovább és szomorkodom.

2017. július 23.

Prágát látni.... és megszeretni

Tegnap egy egész napot Prágában töltött a család. Reggel 6 után érkeztünk, este 11-kor indultunk haza. Igen, egy nap, busszal. Családi nyaralás nincs idén sem, sajnos, így egy napot terveztem olyan városban, ahol nem voltam, ahova vágytam, aminek a lényegét (állítólag) egy nap alatt meg lehet nézni. Utaztunk négyen.

Nos, rettenetesen nagyon fárasztó volt. Nagyon jó volt hajnalban megérkezni, csupán néhányad magunkkal belevetni magunkat az ébredő prágai nyüzsgésbe. Aztán mentünk, mentünk, mentünk. Délután 3 körül úgy éreztük magunkat, hogy pihenni kellene, kezd elég lenni. Meg kevesebbet gyalogolni. Csakhogy úton-útfélen nem találtunk utazási jegyet áruló bódét, az automaták pedig aprót fogadnak el. Soha nem volt annyi érnénk, hogy négyünknek tudjunk bármilyen jegyet is venni. Amikor tudtunk volna, akkor pedig már minek? :-D



Ami biztos: vissza kell mennem a cseh fővárosba! 
- Villamossal bejárni az egész várost, 
- megnézni a metrókat, 
- óráig ülni a zöld fűben és nézni előre.. vagy éppen hógolyózni valahol, és legurulni a Petrin-hegy lankáin, 
- a hosszú, lábamat tönkretevő, az önző utazóközönség sokaságát felsorakoztató buszos utazás ismétlése és elkerülése végett kipróbálni a nemsokára beinduló egy órás repülőjáratot, 
- megtapasztalni, hogy nem kétnapi járást teszünk bele egy napba, 
- megnézni a most kimaradt látnivalókat: Josefov rész, Vyšehrad vára, a prágai állatkert, Vencel tér.... 
- vízibiciklizni a kacsák között a Moldván, 
- esetleg cseh kaját enni, 
- több sört megkóstolni, 
- lassítani, 
- s még egyszer hajnalban, a nép, a turisták előtt elindulni és néptelen óvárosi utcákon járni.

És még biztos lenne ötletem.


De el kell felejtenem a buszos utazást! Még várom, hogy mi lesz az ödémás, reggelre befoltosodott vádlijaimmal. :'(
Még akkor is el kell felejtenem, ha így esetleg kevesebbet mehetek, láthatok. Mert ez volt most is a legolcsóbb lehetőség. Pedig a buszok és a cég szuperek. De így el kell felejtenem a felmerülő buszos görögországi évfordulót is. S ki tudja eljutunk-e tengerpartra a gyerekekkel együtt? 
Na, de mindegy is, Prága gyönyörű, látnom kell még. Ha csak a várost kell összehasonlítani, akkor Milánónál sokkal szebb.

 






(Saját fényképek, ne vidd tovább! Köszönöm.)

 andi

2017. július 18.

16

16 éve Mama lettem. 
Köszönöm Istennek, hogy ilyen  csodás lány édesanyja lehetek.  



Ölelések, 

andi

2017. július 15.

mindennapok-posztajánló

3 hete zárva az ovi, én 3 hete szabadságon vagyok. Tavaly megéltem és átéltem már, hogy kamaszok a gyerekeink, s ez átalakította a szokásainkat. Lacus még mindig sokat dolgozik, nincsen neki egyben szabadsága, csak körülményesen, de úgysem tudunk együtt nyaralni menni, így mindegy is.. Sok neki a munka, sok nekem a szabadság, az egyedüllét. Merthogy idén korai zárósok vagyunk, s ebben a négy hétben nem vagyunk együtt, négyesben semennyit sem.
Egyik itt, másik ott, egyetlen jelenlegi feladatom, hogy a Lányt szállítom ide és oda, edzésre, stb.
Hiányzik a családi nyaralás! 

Na, de nem panaszkodás, mert egyébként jól vagyunk. Fogorvos kipipálva a következő 200E összegyűjtéséig..., voltam kétszer strandon, kétszer vendégségben, kétnaponta gyalogolok faluban vagy erdőben, sikerült olvasnom is végre, s George is örül, mert nem csak este viszem sétálni. Ennyi.
És nem panaszkodom, dehogy, mert nem unatkozom, elvagyok, csak nem jó egyedül, kicsit nehezen viselem, hogy nem vitáznak a gyerekek a film kiválasztásában, hogy nem kell rájuk szólnom, hogy ne kockuljanak egész nap, hogy nem noszogatom őket, hogy találkozzanak barátokkal- ez amúgy nehéz, hogy nem a helyi, monopolhelyzetben lévő iskolába járnak/jártak.

S hogy mire akarok kilyukadni? Ebben a sok szabadidőben elegem lett a közösségi oldalból. Éppen tegnap. Leszívta az agyamat, mert csak pörgettem, görgettem a szabad perceimben, amikor nem olvastam, kávéztam, sétáltam stb, s napok óta álmomban is gondolkodom, s ha belegondolok, hogy egy hét és huss!-mehetek dolgozni, akkor előre hulla fáradt vagyok. Minden éjjel éjjel felébredek éppen abba az állapotba kerülök, amikor olvasni nem tudok, csak szenvedek a visszaaltatásomban.
Tegnap olvastam egy blogbejegyzést.  Egyébként is bírom ezt a hölgyet/nőt/édesanyát/feleséget, sok mindenben egyetértek vele,(Nekem soha nem lesz kapszula ruhatáram, de bevallom, tényleg azokat hordom, amiket tavasszal benne hagytam- csak még mindig több, mint kellene.. :D)

Szóval, nem is szaporítom a szót, ki fogom nyomtatni- hogy mindig a szemem előtt legyen. S hiába tudom mindezen leírtakat, sok szerint élve és betartva, mégis leírva egy nagy pofon, mert itt van a problémám gyökere: sok mindennel feleslegesen foglalkozom... hiszen egy naptár, vasaló, akármi miatt képes vagyok napokig kutakodni, teszteket olvasni a neten. Minek? Margit maga őrült?! (csak mert pl.a minap új vasalót rendeltem.pl.)

https://paretolanya.wordpress.com/2017/07/13/a-nagy-idorablo-gyujtemeny-1-resz/


gondolkodom, hogy ne éljek lényegtelen dolgokkal.....

ölelések,

andi

"Csodákkal veszel körül minket, nagy jóságodnak jelei... "

Picoult sem a régi már. Vagy csak könnyen rájöttem a történet végére. Merthogy nem lepődtem meg, nem esett le az állam. Egyik részével tökéletesen tisztában voltam, hogy Ruth mit tett és mit nem tett meg, Brittanyval kapcsolatban simán elfogadtam mindent, csak Turk-ön gondolkodtam el jobban. Na jó Ruth-on is, mert ő a fekete. És a történet központjában tulajdonképpen a rasszizmus áll.
Valahogy minden fekete és fehér vokt a könyvben. 
Nekem nincs bajom a négerekkel, melegekkel, másokkal, de valahogy egyértelmű kinek a pártján állok. Mint szerintem minden ember, aki olvassa ezt a könyvet. Nem is ez a kérdés, hanem az, hogy még mindig előfordulhatnak ezek a dolgok, események! Borzasztó, hogy simán megvernek embereket bőrszínük, vagy társadalmi /vallási hovatartozásuk miatt!

Bárhova nézünk, ki az, aki mindenkit elfogad, aki senkit nem ítél el, nem ítélkezik ha olyan embert lát, aki nagyon nem szimpatikus neki? Vagy éppen senkitől nem fél egy éjszakai kietlen utcában? Persze ez nem rasszizmus, és nem is erre gondolok, csak magunkban sokszor véleményt alkotunk másokról. 
Oké, bevallom, pl. nem érdekel, hogy ki hol szuratja át a bőrét, fülét, száját, de pl. én nem tudok ránézni egy nagy fültágítós fülre. De nekem ez nem megy át rosszba. Vagy beszélhetünk az országunkban élő más nemzetiségi személyekről. Hányan és hányan utálják őket? 
De nem is szaporítom.

Picoult nem lepett meg, csak a naivitásom miatt olvastam gyorsan és érdeklődve. Hogy Harlem az Harlem, hogy hiába verte le Kevin Costner a feketék vécétábláját A számolás joga című filmben, attól még valaki azt gondolja, hogy felsőbbrendű a fehérsége miatt, s a színesbőrűek még mindig rosszabb helyzetben vannak egész életük során. Borzasztó. 
Néha elsírtam magam olvasás közben, és én szerettem volna lenni Ruth barátnője. Tényleg és komolyan.

Tulajdonképpen semmit nem írtam, de a tartalom bárhol megtalálható Jodi Picoult: Apró csodák cím alatt.


Ölelések,
andi
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...