2017. június 19.

egy újabb tanév vége


Szerethető kamaszok facebook oldaláról:


"Az is lényeges, hogy ti mint szülők mit vártok el a gyerekeitektől. Segítetek levenni a válláról egy csomó megfelelni akarást, és biztatjátok, terelgetitek, hogy azt fejlessze magában, amit szeret, vagy azt követeltek meg, hogy kitűnő legyen? A gyerekek egy része annyira okos, hogy mint a szivacs a vizet, úgy szívja magába az információt. Elég csak figyelnie, tanulnia sem kell otthon. Szuper! Nagyszerű! A másik részük meg hazamegy, és két-három-négy órán át gyakorol, tanul, azután pedig szorong, ha valamit nem tud. Az ilyen gyerekből ugyanilyen, rettegő és megfelelni akaró felnőtt lesz, ami előbb-utóbb megbosszulja önmagát, mert a lelket nem lehet becsapni. Szóval, ne szívjátok a vérét! Ne akarjátok, hogy kitűnő tanuló legyen! Örüljetek, ha ez könnyedén megy, de ne várjátok el!"
(Soma mamagésa)


"Kamaszkorban könnyebben megszerezhetők és tartósabbak az emlékek, mint felnőttkorban. Erről nem szabad megfeledkeznünk! Kamaszkorban kell megtalálnunk az erősségeinket és kiaknáznunk a kialakuló tehetséget. Ekkor számíthatunk a legjobb eredményekre a tanulási és érzelmi problémák megoldásával kapcsolatban."
(Frances E. Jensen)

Mai ige facebook oldaláról:


„Ne tedd tönkre azt, amid van, azzal, hogy vágysz valamire, amid nincs! Ne feledd, egykor arra vágytál, amid most van.”


Szóval én ezidáig csendes élharcos, nem konfrontálódó pedagógus édesanya voltam, és általában nem mondtam el a véleményemet az egész bizonyítványról, osztályozásról. PL.hogy nem követtem a lefotózott és  közzétett iratokat. A pedagógusokat is elfogadtam, még senkit nem akartam kirúgatni, eltávolítani az gyerekeim tanárai közül (más szülőtársakkal ellentétben), még azt sem aki lehülyézte a gyereket. Az én gyerekemet.  És próbáltam, próbálom megkeresni a gyerekeimben a tehetséget, a motivációt, meg ilyen gyönyörű dolgokat, és bőszen helyeseltem, amikor Kriszti ismerősöm egy pedagógiai cikk kapcsán megfogalmazta, hogy a lányok többségét a szorgalmuk, a hozzáállásuk menti meg a tanulmányi kudarcoktól, vagy a rosszabb jegyektől. Már akit megment, mindenesetre a saját véleményem, hogy a Lányok között könnyebb ilyen hozzáállást találni.

A fenti idézeteket egymás után pár perces különbséggel olvastam csütörtökön, a tanítás utolsó napján. Azaz az egyik gyerek utolsójáén, mert a másik gyereknél valahogy minden másképpen van.
Merthogy van egyik gyerekem és a másik gyerekem. Igen, próbáltuk őket egyformán nevelgetni, terelgetni, segíteni, bár tény, hogy a hatalmas bizalmunk, miszerint megtanulták, kész a lecke etc... olykor bebuktuk- az egyiknél. Olykor, többször. Sőt, még a szeretnyelvekben is hiszek, szóval ez pipa a mai napig...

Érdekesek ezek a dolgok: tudom, hogy nem egyformák, a közelítés feléjük természetesen más volt. Nem egy gimnáziumba járnak, s így természetesen nem ugyanazok a tanáraik.Meg az iskola szellemisége sem. Mégha majdnem egyformának is kellene lennie. Néha úgy érzem, egyik állami. Vagy klikes. Az is érdekes, hogy soha nem néztem az osztályzatokat. A négyes magatartásra kimondottan büszke voltam, vagyok, mert legalább élnek a gyerekeim az iskolában is. Büszke vagyok magamra, hogy míg én, olykor féltem az osztályzatok miatti leszidástól és vonszoltam magam haza (csak egy dolgod van-tanulni!), addig a gyerekeim simán, mindenféle félelem nélkül hazaérnek. Nem zavart soha a nem kitűnőség, hiszen ismerem a gyerekeimet: nem érdekli őket minden tantárgy, nem tanulnak rájuk egyformán, és még azt is bevallom, nem is értenek minden reál tárgyat. De tudom, hogy vannak ilyen fiatalok, én is ismerek ilyen lányokat, sőt, még mosolygósak is, nem feszültségekkel telve élik a mindennapjaikat. 

Visszatérve az első idézetre, nem volt megfelelni-akarásra nevelés, soha nem szívtam a vérüket sem, de mégis eljött az a szakasz, hogy nem vagyok büszke a bizonyítványra. Az egyikre. Mert miközben az egyik élete eddigi legrosszabbját produkálta jókedvűen, a másik élete legjobbját jókedvűen. S itt mesélhetnék a gimnáziumok nehézségéről, hogy melyik hol tanul, melyik van előkelőbb helyen, meg ilyeneket, de felesleges, mert  nem (csak) ez a lényege ezeknek a gondolatoknak. Nem kitűnőkre vágyom, hanem  a hozzáállás megváltoztatására, a belátásra, még akkor is, ha kamaszok. Nem nemtörődöm családból származnak, akik lepasszolják a kéréseiket, akikkel nem beszélgetnek, s itt most direkt nem egyes számot írok, mert ugye mindegy is. 
S, hogy a második idézetre térjek, hogy kamaszkorukban megtalálják a tehetségüket, a kedvüket valami iránt, s hogy higgyék el maguknak, hogy kisebb-nagyobb befektetéssel lehetséges már siker. Nem könnyű, hiába kínálunk fel nekik lehetőségeket. Nem csak lehetőségek és alkalmak kellenek, hanem hozzáállás is. Ezt lássa be főleg egyik, kicsit a másik is. Vagy a másik nagyon és az egyik kicsit. Mindegy is, általánosságban próbálok fogalmazni.

S, talán megérti legalább egy olvasó, hogy miről beszélek, de ne csak azt szajkózzuk, hogy nem kell kitűnő bizonyítvány. Mert persze, hogy nem kell. Ezt mondom én is- sokszor. Vannak szülők, akik ezt mantrázva, azaz, hogy a gyerek engem örökölt, az én képességeimet, nekem sem ment, legalább nem szívbajosan szorongó stb. simán elfogadják a gyengébb osztályzatot. Vannak családok, ahol mást képviselnek a szülők származás, lazaság, hozzáállás vagy egyebek miatt. Meg vannak a sokak által ismertetett magas elvárások tanulásban, sportban, aztán meg lesz ami lesz. S azt is tudom, hogy egy beteg, vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülő örülne annak, ami van nekünk a bizonyítványban, mert legalább van esze, feje, lehetősége, de lehet, hogy az a gyerek pozitívabban áll is hozzá a dolgokhoz. S itt a harmadik idézet is.....vágyni vagy nem vágyni. Én vágyom, és remélem hogy eljön a pillanat, amikor nem csak én fogok vágyni, s a vágyakat tettek is követni fogják.

Kérem Istentől az iránymutatást. Mindegyikünk számára. A többi képességbeli dolog.

2017. június 11.

Megfogadtam, hogy többet nem grundozom

Az úgy volt, hogy elvesztettem az eszemet, az ítélőképességemet s végül ötször láttam A Pál utcai fiúk előadást. Már nem tudom, hol írtam a kezdődő folyamatról, de volt benne hirtelenség is, meg tervezett is. 
A szülinapom után vettük meg a szerdai, június 7-i két állójegyet, ehhez sikerült szerezni aznap még egyet, előtte Ági szerzett Hannának két második sorosat, amire én mentem vele. 
S végül, mivel a szerdai előadás nekem nem igazán tetszett, mert nem volt benne tűz, olyan volt, mintha belefásultak volna, így tegnap a Szentivánéji álom megnézése előtt még kaptam három állójegyet az évad utolsó előadására. 
Bemásolom amit írtam pár napja:


Tegnap láttam negyedszer A Pál utcai fiúk előadást. Még sosem láttam ennyiszer egyetlen darabot, és tulajdonképpen nem is teljesen az én világom a zenés színház, mégis... 
Először családdal földszint hátrébb, aztán Petivel állójeggyel földön ülve, aztán Hannával a második sor közepéről, majd tegnap ismét állójeggyel. S ismét láttunk teljesen jól, mert iskolások ültek előttünk, csak a deréknak nem annyira jó így. S ahogy Hannával megfogalmaztuk, ezerszer jobb elölről nézni az arcukat, a játékot. A történetet már ismerjük, tudjuk mi után mi következik, észrevesszük a bakikat, a mást, így már a minikák gesztusok érdekelnek, a fiúk közötti kapcsolatokat figyeljük. 
Tegnap valahogy nem volt varázs. Amit vasárnap Hasi (Vecsei H. Miklós) írt a szombati előadás csodájáról, azt ott átéltük. Pedig még a golyó is a medencébe esett. Ott kotorásztak a vízben a fiúk, a Pásztorok, hogy visszaadják az Áts Ferit játszó Józan Lászlónak. De csoda volt ott. Tegnap nem. Valahogy nem éreztem. Nem tudom megfogalmazni, lehet, hogy csak nem láttam a rezgéseket. De a közönség is más volt. Szerencsére az erkélyen ülő diákok nagyon rendesek voltak, ellenben a mellettem ülő család csörgős mogyoróval kezdte a második felvonást. 
Talán nem nézem többször, most érzem, hogy szünet egy darabig. Menjenek kettesben a gyerekek. Vadásszák ők az olcsóbb jegyeket. 
Mindentől függetlenül még jó előadás, egyszerűen tegnap nem gyerekeket láttam a színpadon, hanem felnőtt színészeket.
Ui: kik voltak azok, akik vihogni kezdtek Nemecsek halálakor, mert valaki beletapsolt a darabba, amikor nem kellett volna (Hasi és Wundi éneke után)??!!


S folytatom a maival:
Megtudtam, hogy, állítólag lesznek szerepmegosztások, vagy cserék, bár ez utóbbit nem hiszem. A mai közönség nem volt annyira lelkes. Kissé vihogó, zörgő gyerekek... Mobiltelefonok... Ajjj
Az előadás jobb volt mint a szerdai, de nem annyira klassz, mint a második soros. Az volt a legjobb. Meg az első, mert az ismeretlenül eufórikus volt. A maiban jobb volt a Nemecsek-dal, illetve az ötből csak ennél tapsoltak a nézők a Pál utcai győzelemnél. Az szuper volt!


Inkább arra jöttem rá, hogy már úgy éreztem magam, mintha a saját gyerekem játszana a színpadon, már mindig mást és mást figyeltem.
Vagy
 Úgy éreztem magam, mint a kemény mag, aki kíséri a kedvenc együttesét a koncertekre. Pedig én nem vagyok kemény mag, és nem is akarok az lenni. Vártam, hogy más lesz a mai előadás.
Sajnáltam a fiúkat, hogy ma is ezer képhez kell beállniuk. Sajnáltam őket, hogy sokan nem a saját nevükön szólítják őket, hanem a szerep nevükön. Vagy éppen így beszélgetnek róluk. Én láttam őket más darabban is, én a színészeket bírom vagy nem bírom. 
Én hülyének tartom magam, hogy ötször láttam, mondjuk csak és kizárólag az olcsó jegy miatt. Kétszer teljes áron, ezzel nyugtatom magam. 
Meg azzal, hogy sokat járok színházba, máshova, más darabra, nem elvakult Pálutcafan vagyok. 
Nem is tudom, meg nem is akarom kifejteni, hogy miket gondolok a csak ezért a darabért rajongókról. Egyébként is tök felesleges. Talán a rajongó lányok és asszonyok elmennek megnézni a többi színdarabot is, amiben a kedvencük játszik. S akkor elindul egy folyamat náluk. 
De mindegy is. 
Én továbbra is járok majd színházba. 
Aztán, ha más szereposztás lesz, vajon kibírom, hogy ne legyek kíváncsi? :-D

Aztán majd meg kellene írnom, milyen jót szórakoztam a Szentivánéji álmon!!!! Könnyem csorgott a nevetestől!
Ha Stohl marad, azaz visszajár a szerepre, tuti elviszem a gyerekeket! 

2017. június 5.

2,3,4,5 / 9 (színház)

(Mielőtt még leírom a kulturális jövés-menéseimet, örömmel jelenem be, hogy végre sikerült elolvasnom ismét egy könyvet: Kate Morton: Az elfeledett kert.- Tetszett, de nem maradéktalanul, de épp ez kellett, mert lekötött, utaztatott, nem volt megterhelő a fejemnek. Kb. 7 éve olvastam ilyen családregényeket utoljára. Lehet, hogy korszakváltásom lesz 42 évesen?)

Nos, befejeződött az említett öt előadás. Az első volt a Psziché, s utána sorrendben:

Istenítélet
A halottember
Pál utcai fiúk
Titkok

S, hogy melyik tetszett legjobban vagy éppen legkevésbé? A napi gondok, történések, fáradtság, rohanások, esetleg egy vihar, vagy éppen a fülledt meleg, egy fájdalom mind-mind befolyásolhatják ezeket. Nem szeretnék sorrendet felállítani éppen ezen befolyásoló tényezők miatt, de ha azt nézem, hogy mennyire különbözőek voltak ezek az előadások akkor sem lehet igazán összehasonlítani őket.

A Psziché a Nemzeti Színház egyik kis termében, talán éppen a Kaszás Attila-teremben egy káprázatos előadás fehérben, vörösben. Egy élet, egy vágy, vagy éppen sok vágyódás és vágy élet, szerelem, gyermek után. A boldogság után, amit keres, keresett, megformált, eltitkolt. A szomorúság, amelyet megformált, eltitkolt, elrejtett. Gyönyörű előadás, gyomorszorító, könnycseppes.

Az Istenítélet a Vígszínházban volt. Nagyon fáradtan érkeztem, ásítottam nagyokat és ettől a hype-olt, utolsó előadástól vártam a csodát, hogy felpezsdít, elgondolkodtat. Aztán megfogalmaztam magamban már közben és utána, hogy nem szabad ráugranom minden felkapott, esetleg tetsző színdarabra! Leültünk, elkezdődött, ezer ember kiabált egyszerre a színpadon, most akkor volt ördög vagy nem volt, persze ebből semmit nem értettem, kezdtem ideges lenni, hogy összezavarodtam, a fejemben káosz van, bekiabáltam volna, hogy én nevem szerint ördög vagyok, meg ilyenek, és vártam, hogy Stohl végre megjelenjen, hiszen őt dicsérték nagyon.......szóval vártam, ásítottam és néztem az órámat, hogy vajon mikor fogok elmerülni a darabban? A szünetben félve néztem Szilvire....... szerintem csak azért nem mentem én haza, hogy a sokak által említett utolsó fél órát lássam az utolsó előadáson. Nekem szenvedés volt, de mindegy is, a fejemben kongott az UTOLSÓ ELŐADÁS címkéje, nem hagyhattam ott. Kávé, süti,folytatás. Stohl tényleg jó, maradandó alakítás, Herczeg Adrienn, Péter Kata is (személy szerint ő volt a kedvenc karakterem), de mi nem tapsoltunk állva, sőt. Mi siettünk haza a családunkhoz. Nem állítok rangsort, de ez az utolsó.

Aztán jött a Szkénében A halottember. Hú, de nehezen jött össze. Alig volt kedvem hozz, de a jegy megmaradt, végül Eszterrel elmentünk, s ahogy írtam a fb egyik csoportjában:

 "Az előadás? nekem tetszett, de nem 100%. Tetszett a megvalósítás, az énekesek háttér-szereplése, éneklése, a cselló zenéje, Mészáros Sára " majdnem egyszemélyes" darabja, s ami visszahúzott a százból csak annyi, hogy nem adott több érzést, mint amikor olvastam. Azaz nem sokkal többet. Maradok annyiban, hogy tényleg tetszett, de ovációt nem éreztem. Na jó, a darab lényege sem annyira vidám..."

Hát még annyit, hogy olyan volt, mintha olvastam volna. Így, 3 nap emlékével sem változott. Azért a Nehéz még érdekel...biztos megnézem majd a következő évadban.

Szombaton Hannával a második soros Pál utcai fiúk. Nem tervezem az összehasonlítást a komoly darabokkal, vagy éppen olyannal, amit még nem láttam, hiszen ezt már igen, láttam, kétszer is, távolabbról, így abszolút az arcokra tudtam figyelni. És nagyon jó volt. Mindenki. Csak egyet sajnáltam ott elöl ülve: ez egy nagy színház, és a fejemet úgy kapkodtam olykor, mintha egy teniszmeccset néznék a helyszínen. Így meg is állítottam a fejemet s olykor, egy fontos jelenetnél csak az egyik oldalt figyeltem. Így történhetett meg, hogy képes lettem volna a Pásztorokat is vigasztalni. S így történhetne meg az, hogy még meg tudnám nézni még többször. De többször ezt a jegyárat nem fogom kifizetni, az biztos. Majd messziről koncentrálok...

Vasárnap, azaz tegnap Pintér Béla Társulatának  Titkaink című előadását néztük Szilvivel, ő ismételt én először. Nnnnnna, köszönöm magamnak, hogy a színiakadémiások Parasztoperája visszahozta a kedvemet a Bajnok után Pintérékhez, mert nekem a Szívszakadtig is tetszett és ez is. Folyt.köv. lesz a következő évadban. Meg utána, mert borzasztó ezt leírni is de kb. havi egy előadásra mehetek csak a jövőben (fizetős suli néz ki...vagy néz rám), és több a megnézendő, mint 10 hónap, az esetlegesen szóba jöhető bemutatókról még szót sem ejtettem.
A Titkok, titkok sokasága a múltból, múltban. Hogy mi volt akkor és félő: mi van ma. Csak ma már -talán- kiderül, beszélünk róla. Elgondolkodtató annak, aki élte, aki átélte, aki tanulta, megérti. Azt gondolom, hogy sokaknak csak egy sikerdarab.

A rangsor? Nincs. Mert ha lenne, akkor három különböző darab, stílus lenne megosztva az első helyen. S vállalom, hogy a Grundosok és Füvészkertesek is ott lennének.

Ma Pünkösdhétfő. Terveim szerint kirohanok a Fasorba Szélrózsa Band-et és Korál-Szigetet hallgatni, majd egy brutál hosszú napokból álló 4 munkanapos hét következik, s benne van két állójegyünk a Grundra. Nem, nem vagyunk őrültek, ezt már 5 hete vettük, a szombatit két hete szereztük..... S, hogy ki megy? Gyerek-gyerek, vagy Peti-én, vagy passz...

ölelések

ui: mozogni kellene. Ez a közösségi oldalas mizéria megtámadott a lefogyott, átalakult, sportoló, csinosodó, rég nem látott ismerősök fotóival.... lelkifurd

2017. május 27.

Színház : 9 nap első előadása

Tegnap annyira futós volt a napom, hogy még sem osztottam: az előttem álló 9 napban ötször fogok színházba menni. Elvileg. Igazából nem tudom, hogy fogom bírni, de ezek a kihagyhatatlan események. 
Tegnap Psziché a Nemzetiben, kisteremben, s szuperlativuszfantasztikus. Akit a bujaság taszít, vagy nem tud elvonatkoztatni a színpadon, azaz a talajon, a szeme előtt zajló szexuális kicsengésű tartalomtól, az nehogy elmenjen rá! Csalódni fog, kiakad, fújolni fog. Pedig a darab gyönyörű. Azaz nekem tetszett. (Régebben Szilvi írt róla nagyon jót s jól a blogjában, egyetértek vele.)

Tegnapi nap után a következő, kedden az Istenítélet lesz a Vígszínházban. Állítólag kihagyhatatlan-nagyon jó - legalábbis a vége, így német cserediák ide vagy oda, muszáj elmennem, mert nem játsszák a következő színházi évadban.
Pénteken a Halottember Háy Jánostól a Szkénében, még kérdéses, hogy kivel megyek, szombaton egy Pál utcai ismétlés... Merthogy április óta mondogatom mindenkinek, hogy Hanna szeretné valahonnal elöl - középről ismét megnézni a fiúkat, és van olyan ismerősöm, aki néhány nap alatt tudott rá szerezni jegyet a második sor közepére, ezt máig nem értem és rejtély, de meghagyom az ő titkának (boldog előszülinapot Hanna!). 
S mivel Peti éppen a bibionei tengerparton lesz, én vagyok a lány kísérője. Úgy néz ki. 
Vasárnap pedig Titkaink a Trafóban. Pintér Béláékkal. Sokat várok tőle, kezdem elfogadni a társulatot, hátha meg is szeretem!

Hátam mögött Psziché, előttem különböző műfajok, színházak. Tuti el fogok fáradni. 
Közben a +1 színdarabunk az oviban Halacska- évzáró keretében, szerdán délután :
A török császár, a kakaska és az állatok. 
Így máris hat, de ez utóbbit én írtam és rendeztem. :-) :-D B-)

2017. május 19.

Könyvek és színdarabok. Olvasás és színház

Az elmúlt néhány hétben, majdnem egy hónapban, amióta utoljára írtam, sikerült elolvasnom két könyvet, voltam színházakban, Peti konfirmált két vasárnap, voltam sárkányhajózni, elhagytam lakáson belül az összes munkahelyi kulcsomat (emiatt az őrület határán kezdtem  el mozogni a minap).
Mivel is kezdjem?

2017. április 27.

Bebújós? Bedugós? Törpés?

(Színház, Jurányi Inkubátorház: Bebújós)

Bebújós, vagy bedugós vagy törpés...? 

Kinek mi jut eszébe róla?
Bebújunk?- az asztal alá pl.
Bedugjuk?- a formába..?
Törpés? Hófehérke vagy éppen Hupikék?
S ha mást dugnak be és máshova bújnak?! 

Mindegy is, itt nem erről volt szó.
Hanem súlyosabb dolgokról. 
Nevezzük, aminek akarjuk, a lényeg, hogy a gyerekek játéka az óvodában sok mindent megmutat. S a megfigyelés egy fontos módszer a gyermekek megismerésére.

Tegnap este óta azon tanakodom magamban és magammal, hogy tetszett-e a darab?

2017. április 22.

Szakmázás egy lengyel úton, útfélen, közben s benne

Megérkeztem. Haza. 
Lengyel szakmai út. Szakmai kapcsolatok. Én mehettem Mártival Raciborz-ba a testvérvaros csereovijai egyikébe a többi csere- pedagógussal és vezetővel. 
Nagyon köszönöm! 
Rengeteg nevetés, rengeteg halmozott kaja, 4-kor ebéd, 7-kor vacsora, süti, csoki, bor és egyebek. 


Érdekességek, másságok, koncertek, séták (a hóban), torony, vár és várlátogatások. 
Rohanás szerda reggel, fontos dolgok itthon felejtése (még mindig nem tudom, hol a szürke pulcsim), kölcsön sállal indulás, aztán majdnem Anikóékat is itthon felejtettük, :-D, aztán zuhog az eső, bezuhog az ablakon, aztán nagy röhögések, férjkeresés, máig nem tudom az özvegyi nyugdíj rendszerét, finom a házi limoncello, meg a sütik, aztán eltévedtünk, szóval kalandos kalandozás határokon túl. 
Jó emberek közelebbi megismerése, meg ilyenek.


Lehetne oscar átadási köszönetnyilvánítás, hogy elmehettem, hogy ott lehettem, hogy a főnököm ágyba hozta a kávémat, hogy szóba álltak velem jófej, kedves személyek, hogy, hogy, hogy.

2017. április 16.

Pál utca a Szent István körúton

A Pál utcai fiúk az a könyv, amit nagyon szerettem gyerekként, ami még az olvasni nem szerető Kisebbiknek is tetszett két éve. Szóval kellemes emlékek.
Amikor elkezdték ezt a darabot játszani a Vígszínházban, nem akartam megnézni. Illetve voltak fontosabbak. Én nem kedvelem az éneklős színházat. Ha zene, akkor táncoljanak. Nem járok vígjátékra, csak és kizárólag (zsigerig ható)  szenvedés legyen és gondolkodnivaló. 
Aztán, amikor szuperlativuszokban beszéltek róla az emberek, és hallottam, hogy nagyon nehezen lehet rá jegyet szerezni, és éppen családi előadás után kutattam, lecsaptam négy darab jegyre egy éjszaka. (Na, így indultam el a családi színházi délutánra.) 
Aztán majdnem elkéstünk. Mert nem is a három órási előadásra mentünk, hanem fél 3-ra.
Előzmény még annyi, hogy nem ismertem a fő zeneszámot, nem láttam a klipet, nem olvastam utána, nem tudtam kik szerepelnek benne. Egyetlen egy alkalommal sikerült a lemezt meghallgatnom.

Kép forrása: vigszinhaz.hu

2017. április 13.

1 hét alatt

Boldogságból szomorúság lehet.
Életből halál.
Örömből bánat.
Egészségből betegség.
S ebből adódóan több szeretet.
Vagy több vita.
Több ölelés.
Több beszélgetés.
Több bánat.
Több emlék.
Sőt egy hét sem kell.

Egy marad a végére : ezekre itt mind, nincs elég idő, mert munka az mindig van.

S vajon felőrőlnek bennünket a mindennapok, vajon megmaradnak a több jók?

Egy hét. Többnek tűnt.

2017. április 7.

Egy őrült naplója egy "őrült" héten

Ha színész, akkor Pál András. (Ő is tud őrültet játszani)
S éppígy kijelenthetem: ha színészarc, amire nem kedvelek ránézni: az Keresztes Tamás. S itt nem a színészi kvalitásaira gondolok, hanem, hogy nekem fura, egyszerűen feszült leszek, ha látom. S persze láttam már.

S láttam tegnap az Egy őrült naplójában.

2017. március 28.

Portugál harmadszor

.. ami szerintem nem volt annyira jó, mint régebben.
Ha belegondolok, hogy ez volt a 400. előadás, akkor sokkal többet vártam volna. Még jó, hogy nem számítottam semmi különösre, mert nem volt.
Szerintem Sátán nem volt annyira részeg, Jucika sem káromkodott úgy, ahogy eltanultam tőle, és Csipesz sem volt imádnivaló. Csak szeretnivaló.
Ezt éreztem, néhol untam is. S téved aki azt gondolja, hogy én vagyok a Portugál darab jegyeinek felvásárlója, mert nem, egyszerűen most néztük meg a kamaszainkkal. S ezzel be is fejeztem. Elszàllt a varázsa, vagy egyszerűen csak belefáradtak a színészek ebbe a darabba. De azt is megállapítottam, hogy Mészáros Bélát jobban kedvelem a pap szerepében, mint Takácsy Pétert.
Bye, Portugál! Kár, hogy nem tökéletesen búcsúztál tőlem...............

2017. március 26.

Röhrig és a megbocsátás

Hétfőn este a Budavári szabadegyetem eseménye kapcsán a Bécsi kapu téri templomban voltam és meghallgattam Röhrig Géza előadását József történetével kapcsolatosan.
Igazából egy dolgot jegyzek most le, Röhrig így mondta: a megbocsátásunkért a másik félnek tennie kell valamit. Valami olyat, hogy megbocsássunk.

S mi van akkor, ha bennünk van a bocsánat, a túllépés miatt, vagy legyen inkább úgy, hogy már nem érdekel az egész, a kapcsolat már nem lesz ugyanolyan, már nem szeretnék ezzel foglalkozni, lezárnám. De a másik fél sértett, az ő megoldása a hallgatás, a kerülés, és semmi olyat nem tesz, amivel a bocsánatot elnyerhetné?

Komolyan ezen gondolkodom.

2017. március 20.

Kalitkába bezárt és kiengedett álmok


Hát, én nem zárom kalitkába az álmaimat! Már csak azért sem, mert hagyom őket elszállni, a legtöbb álmom -ugyanis- felszínre sem kerül, a maradék nagy része pedig egyelőre szállhasson, ha már én nem tudom őket megélni!

De a lényeg! Ismét nem olvasok, pedig becsszó', elkezdtem egy rövid könyvet! De a második oldalig jutottam, és akkor jött az egyik álom, és utat tört magának: most kell megtanulnom a legegyszerűbb amigurumik horgolását. És akkor bevonszoltam magam egy fonalboltba, megvettem az ajánlott minőségből két vagy három gurigát, és uccu neki: készítettem egy nyulat. Ezt megelőzően van egy félkész nyúl, egy húsvéti tojás-nyúl (test és két fül) összevarrás nélkül, és most elkezdtem egy újat, egy másmilyent. Azóta az üzletbe is visszatértem és vettem még fonalakat, mert a gyakorlás nálam nem célravezető, szóval legyen egyből megfelelő színvilágban, ha már a tökéletes minőségtől mesze vagyok.
Talán Judit emlékszik mg, hány éve mondtam neki, hogy meg kell tanítson engem horgolni! Most van itt az ideje, szegény próbálkozik az online gyorsoktatással, még horgolni is képes, hogy fotókon mutasson valamit! Tündér egy hölgy!

Szóval nem olvasok, hanem horgolok. De hiányzik az olvasás, nagyon, de nem hagynak a lábak és a testek, hogy aztán eljussak a rövidpálcáktól a hosszúkig meg stb.és a vágyott kendőm is elkészülhessen. De fonalat most nem vehetek, kitért a családfő a..

Voltunk Egerben a családdal: öregszem... az idősebb nyugdíjasokkal áztattam magamat hosszú félórákig. :)

Megvannak a kacsáim is! Levakarhatatlanul, örök emlékként.

S a Kalitkába zárt álmok?

Sokkal többet vártam Ruta Sepetys-től- Az árnyalatnyi remény írása megríkatott, így ez a történet a new orleans-i prostivilágról nem annyira. Értem én, hogy a lány, Josie, aki Josephie szeretne lenni. akinek az anyja a főpiroslámpásház közkedvelt kurtizánja volt, nem abban a közegben nevelkedett, értem én, hogy védték őt, hogy ki akart törni, hogy el akart költözni, hogy jó tanuló volt, hogy voltak álmai, hogy mégis megtalálták őt az anyja rosszakarói, meg értek én sok mindent, de a történet vezetése nem nyűgözött le, egyszerű volt, nem izgultam, néhol még unatkoztam is. Sokkal erősebb jellem-leírásokat vártam volna, miért?-eket, történetvezetéseket. Valahogy minden olyan egyszerű volt.

A fülszövege, amolyan semmilyen:

1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley iránti hűségét.

Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi remény című első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják.

2017. március 8.

Nőnapomra magamnak :-)


(a közösségire írtam , de inkább bemásolom) 

Falun nőttem fel. Falun élek, hiába mondják nagyközségnek. Értitek? Nagy!
Szóval falun nőttem fel, többgenerációs családban. Gabi még a dédire is emlékszik,  én sajnos nem. De a lényeg, hogy ebben a többgenerációban bőszoknyás és más gondolkodású nagyszülők éltek,  akiknek majdnem sikerült belémültetniük azt a gondolatot, hogy "úgy szép az asszony, ha kövér" - ezt ők mondták mindig.
Az asszonyok, lányok mindenféleképpen szépek tudnak lenni!
Én viszont ma tartom magam az ő mondásukhoz,  és a nőnapot gesztenyepürével és szalonnás-cukros túrós csúszával ünneplem, mosolyogva és szeretett nagymamámra gondolva. B-) :-D

2017. február 26.

Az én Oszkarjaim go

Ígértem egy bejegyzést a favoritokról. Kevés az idő, mindjárt díjeső, sajnos nem tudtam mindent megnézni, de így sincs okom panaszra. Holnap pedig végre nem lesz kifogásom a vasalásra!

Legjobb női mellékszereplő jelölések:
(A Fences-be csak belenéztem  nincs véleményem.)
Viola Davis – Fences
Naomie Harris – Holdfény
Nicole Kidman – Oroszlán
Michelle Williams – A régi város
Octavia Spencer – A számolás joga

Nem igazán tudom én megállapítani, hogy ki adta át legjobban a megtört vagy éppen elgondolkodtató karaktert. Nekem a tetszett, nem tetszett vélemény jön be. Elhittem-e neki vagy nem..?
Szerintem Naomi Harris fogja nyerni (vagy Kidman),  és én Octavia Spencernek drukkolok.

Legjobb férfi mellékszereplő jelölések :
Mahershala Ali – Holdfény
Jeff Bridges – Hell or High Water
Lucas Hedges – A régi város
Dev Patel – Oroszlán
Michael Shannon – Éjszakai ragadozók 

Mindegyik filmet láttam... Bár Dev Patel-t nem küldeném haza, ha meglátogatna... mégis azt mondom, hogy Lucas Hedges a pimasz fiatalságával vagy Jeff Bridges a tapasztalataival a befutó. De Patelnek is örülnék, de az ő neve tuti nem lesz a borítékban.
Mahershala Ali nekem átlagos, M. Shannon jó, csak nem szimpatikus. :-)

Legjobb főszereplő színésznő jelöltek:
Emma Stone – Kaliforniai álom
Natalie Portman – Jackie
Ruth Nega - Loving
Meryl Streep – Florence – A tökéletlen hang
Isabelle Huppert – Elle

Az utolsó kivételével láttam a filmeket,  így akinek én drukkolok: huuu, nem tudom. Nekem mindegy. Legyen Portman vagy Stone. Szerintem Stone nyeri (vagy I. Huppert?)

Legjobb főszereplő színész jelöltek:
Casey Affleck – A régi város
Andrew Garfield – A fegyvertelen katona
Ryan Gosling – Kaliforniai álom
Viggo Mortensen – Captain Fantastic
Denzel Washington – Fences

A Captain Fantstic kimaradt nekem. A Fences belenézős volt.  Így mondhatok véleményt? 
Casey Affleck! De A. Garfield is meggyőző volt. Gosling semmiképpen sem! Denzel Washington mindig jó... Affleck vagy Wahington vagy Garfield? (Sorrendem a drukkolásban.)
S itt még megjegyzem, hogy a Loving férfi főszereplője Joel Edgerton nekem megért volna legalább egy jelölést. Nálam inkább ő, mint Ruth Nega.

Legjobb rendező jelöltek:
Mel Gibson – A fegyvertelen katona
Damien Chazelle – Kaliforniai álom
Barry Jenkins – Holdfény
Kenneth Lonergan – A régi város
Denis Villeneueve – Érkezés 

Mindet láttam, és kicsit utána olvastam a rendezésnek. Én a Kaliforniai álmon kívül bármelyiknek drukkolok. Mondjuk inkább a Holdfény se nyerje. Szerintem megérdemlik hárman. Sorrendem: Mel Gibson,  Kenneth Lonergan,  Denis Villeneueve. 
S aki nyeri szerintem: Holdfény. Az Érkezés nem fogja.

Legjobb film jelöltek:
Kaliforniai álom
A fegyvertelen katona
Holdfény
A régi város
Oroszlán
A számolás joga
Fences
Érkezés
Hell or High Water
Huhuuú,  nehéz,  a legnehezebb. Láttam nyolcat. Nálam mindig mérce, hogy akarok-e telefonozni a filmnézés közben vagy nem? Moziban unatkozom-e, elgondolkodom-e máson vagy nem?

Kedvenceim sorrend nélkül: Oroszlán, A számolás joga, A régi város, A fegyvertelen katona, Érkezés,  s szerintem a Hell or High Water is erős. 

Ha mindenképpen mondanom kell egy címet, akkor az Oroszlánt mondom. Elvarázsolt a történet, elvarázsolt az a kisfiú. A játéka, meg az egész. A testvérjelenetek, a felvételek, a képek, minden. Köszönöm, hogy film készült belőle és megnézhettem. Egyszerűen imádtam. 

A számolás joga is közel állt sokáig, de nem gondolom, hogy oscart ér. Az Érkezésben szerettem a fantáziát. Minden jó ötletet kedvelek földhözragadtként. És Amy Adams-nek drukkolnék, ha jelölték volna. :D 

A fegyvertelen katonát megszerettem, tényleg klasz volt! Respect neki.

S nem gondoltam volna, hogy a texas-i fenegyerekek is elgondolkodtatnak a végére. Utálom Texast, a countryt, Dallast és a Ewing-okat, meg a hülye nyakkendőjüket stb. De igen, elgondolkodtatott ez a testvérpár, megérdemelnék ők is a díjat. Nekem a Holdfény kevés, gondolom ezer ilyen sztori futkározik az utcákon. 
Kalifornia pedig a végére belejött, de ez egy erős mezőny, vannak jobbak nála. Csalódott leszek, ha ők nyerik meg. 
A Fences? Szerintem jó abból a kevésből megállapítva, csak mennyire lerágott csont ez a 50-es évek fekete-témája?? Várom Magyarországra.

S témák, amiknek drukkolok mindenképpen:
Legjobb rövidfilm: Mindenki
Legjobb külföldi film: Az ember,  akit Ovenak hívtak (a többit nem is láttam most)
Legjobb operatőr és vágás: Holdfény, mert gyönyörű volt nézni a képi világot!

2017. február 15.

Jelenetek.

Egy házasságból. (Radnóti Sz. Budapest)

Szerencsére egyelőre nem kell azt mondanom, hogy a sajátomból. Bár az elején, a harmadik gyerek-jelenetnél majdnem ugyanaz volt a lényeg, mint mostanában nálunk: ha érkezne egy harmadik váratlanul, akkor mi lenne, hogy döntenénk? L.először ugyanazt mondta, mint Schneider Szávainak, azaz Johan Mariann-nak: dönts te, az úgy jó lesz. Aztán ennek a döntésnek a kimenetele már nem egyezne a miénkkel, de ezt most hagyjuk.

A többi jelenet pedig egy üresedő, hibáztató, esetleg kapuzárási-pánikos, féltékeny házasságot, válságot, válást majd egy barátságot mutatott be.

Kétszereplős darab, aláfölérendeltség nélkül. Együtt viszik a mondanivalót, csóválhatjuk a fejünket mi nők, hogy TE HÜLYE! NE ALÁZKODJ MÁR MEG!
Kiálthatjuk, hogy TE SZEMÉT ÁLLAT, MI AZ, HOGY NEM SZERET(T)ED?

Gondolkodhatunk, s nevethetünk olyanokon, amiken mi nem tudunk, de mások igen. Pedig nem is vicces.

Egy házasság jelenetei. Kihűlés, felmelegedés, mosolyok és veszekedések. Verekedések. Fúj. Az bántott. Ja, szex is volt, színpadiasan. 
Lényege : kedveseim! Beszélgessetek egymással! Mindenről. Akár a szexről is. Nem vitázni, meghallgatni, hallgatni tudni, elmondani. Tudom, hogy nehéz. Körülöttem is vannak. 
Értem én. 

Összességében jó darab, középkorú házaspároknak kötelező lehetett volna. Szerintem más nem érti  teljesen. Fiatalok, szerelmük magas hőfokán még nem értékelhetik, ezt Pál Feri is elmondhatná. Ez a darab a démonizált időszak egy darabja. 

Jelenetek egy házasságból. Utolsó előtti előadás, s sokszor visszatapsoltuk őket. Elgondolkodtató, klassz, odavagyok Sneciért. 

S ami nekem érdekes: egyedül indultam (volna), de. Szóval volt egy jegyem, de nem volt kedvem menni. Ajánlgattam néhány ismerősnek, majd nekik nem volt jó, s végül úgy alakult, hogy régi, régen nem látott, s régóta egy jót-nem-beszélgettem-vele barátnővel mentem, s a hazafelé úton a témánk:
Jelenetek a házasságainkból.

Köszönöm a bizalmat! Még mindig.

Forbidden - Kimondhatatlan



Azért én nem ájultam el ettől a könyvtől, mint ahogy más blogokban olvastam!
Érdekelt, de nem kötött le.
Érdekelt, mégsem haladtam vele.
Megismertem a családot, egy kicsit a múltat, de mégsem ismertem meg őket. Sokkal mélyebb jellemrajzokat szerettem volna olvasni. Hogy tényleg megismerjem őket. Oké, hogy ez a két nagyobb testvér Lochie és Maya szemszöge, de akkor is! Pl.az apáról csak a fiú szemszögénél hallottam. Érdekelt volna Kit, hogy ő mire emlékezett a régi, teljes családi életből. Sok-sok mindenség érdekelt volna.
S akkor álljon itt a fülszöveg, hogy utána írhassak még egy-két hosszú mondatot.

"A szerelem nem ismer határokat…
Lochant és Mayát a testvéri szálakon túl mindig is mély barátság fűzte egymáshoz. Mivel alkoholista anyjukra nem számíthatnak, közösen nevelik három kisebb testvérüket. Ez a megpróbáltatásokkal teli élet – és a köztük lévő tökéletes összhang – a megszokottnál jóval közelebb hozza őket egymáshoz.
Olyan közel, hogy végül egymásba szeretnek.
Lochan és Maya tudja, hogy a kapcsolatuk vállalhatatlan, és nem folytatódhat tovább. Ám tehetetlenek, mert amit éreznek, az semmihez sem fogható…"
Ahogy ezt a szöveget most ismét elolvastam, kb.ennyi. Nem sokkal több minden történt. Kiderültek az iskolai dolgok, a gyerekek szoros kapcsolatára is fényt derült. A középső-gyerek-szindróma itt is megjelenik: Kit a legproblémásabb. S igen, testvérszerelem van benne a testiséggel. S igen, azt hiszem én haragudtam Mayára. Nem mondom, hogy kicsit vagy nagyon, de rá haragszom. S Lochie-t nagyon,nagyon.......... szeretem és nagyon-nagyon........... a többi.
Fájdalmas könyv, elgondolkodtató (kicsit), de azért nem egy szépirodalom, na!

2017. február 11.

Dzsungel és Lear... vagy Lear a családi dzsungelben?

Kicsit sok színházjegyem gyűlt össze mostanában, néha már kedvem sincsen menni néha már továbbajándékozom, vagy barátoknak ajánlom fel a jegyeimet.... de van most miről írnom.

Családdal Dzsungeleztünk a Pestiben. Oké-oké, hogy mi rengeteget költöttünk oviskorukban a szórakoztatásukra, de pl. Mauglira kíváncsiak lettek, mert hjaj!mikor is volt a kiskoruk? Nem emlékeztek. Ez visszaköszönt Peti előadás utáni mondatában is, aminek a lényege, hogy milyen jó, hogy ő nem emlékezett, így nem is tud kritizálni, neki tetszett, mondjak bármit is. 
Előre bocsátva, vagy utólag magyarázva a négy főnkből kettő nem tud (nem szeret?) vitázni, próbálkozik a "csírájában elfojtani" technikával, de ez nem működik egy olyan személlyel, mint én, aki viszont a szavak embere, a meggyőzés pro és kontra, a beszélgetések híve.
Nem vagyok kritikus, szóval ez nem erről szól most..

A dzsungel könyve, 2017.február 9.
Főváros melletti lakosként általában autóval be egy-még-nem-belvárosi parkolóig, aztán tömeggel közlekedve.. Autó nem indul, így futás a 20 percenként induló buszhoz, ami éppen akkor indult a végállomásról. 
Andiék bezuhannak, odaértek, hurrá!
Még itthon megnéztem a szereposztást, sajnáltam, hogy kedvenc keselyűm, Fesztbaum úr, ma máshova hivatalos. Tulajdonképpen majdnem mindenki más volt, mint 7-8 éve. Egyetemista Maugli, Sír Kán, Csil..
Összegzés: a sokat szidott Balut játszó Reviczky Gábor, nekem hozta a régi Balut. Lehet, hogy most a bizonytalansága miatt ingott, de ugyanígy játszotta régen is. S nem is mennék végig mindenkin, még egy: nem kedveltem Majsai-Nyilas Tünde Bagiráját.. Tény, hogy neki volt a legszebb és legbiztosabb hangja, de egyszerűen nekem ez a fekete párduc túl harsány volt a cicamica jelmezében. Egyértelműen visszaemlékeztem folyamatosan Kútvölgyi Erzsébet finom mozdulataira, kedves hangjára.
Maugli egész jó volt, ha ő énekelt (szerintem ő), egész jó hanggal, de még tökéletesítendő. Sír Kán nem tetszett, azaz az éneklése, ez nem az ő hangszínéhez passzolt, szerintem rossz volt, Csil viszont Csil volt! Jó volt. 
Méhes és Borbiczky még viszi a szerepet, ez utóbbi már lelassultabb, amolyan idősödő Akela..
Ha már az éneklést említettem, tuti, hogy a kezdő-záró kép dala felvétel volt, és még néhány. S visszatérve a jelmezekre, az új jelmezekre... Bagira egyáltalán nem tetszett, nem is illett a darabba, de az emberek ruházata sem tetszett. A család lehurrogott, hogy ez a törzsi szokás, szerintem pedig nem. Nekem zavarta a szememet. De ez is egyéni problémám.

Összegzésül: szerettem és ismerem a dalokat a cd-ről, ismerjük a darabot. Így a darab és a dalok lekötötték a figyelmemet, és az első 10 perc után leállítottam magamat, hogy ne a szájmozgásokat nézzem, hanem a színpad egészét. Gyerekdarab, ők élvezik a látványos gyorsaságot, a pörgést, a humort... S a Padlást is sokan kritizálják, nekem még mindig inkább annak a története tetszik. Ebből hiányolok néhány dolgot, még mindig: arcokat, több mimikát, játékot, nem csak rohangálást a színpadon...... de ez már régen is ilyen volt, nem a csütörtöki előadás hibája. Amolyan tömegdarab, kell, gyerekek mindig születnek, s a szülők úgyis elviszik a gyerekeiket is, ha még játsszák majd. A varázs nekem is elillant, egy családi este volt izgalmakkal és késői hazaérkezéssel. 
Bagira nem megy ki a fejemből....

Tegnap viszont a Lear királyt láttam a Radnótiban. 2017. február 10.

Nagyon fáradtan, nem is volt kedvem menni, csak haza.....haza, mint E.T. De sok követ megmozgattam, hogy eljussak ekkor erre, így muszáj volt.
Néhány első gondolat:

Nekem miért nem mondta senki, hogy néhány méterre tőlem pucéran fog rohangálni László Zsolt?
Igazi shakespeare-i darab.
Alföldi rendezés...
Mennyi vér..
Gyönyörű Csomós Mari.
Megszokott Kováts Adél.
László Zsolt sokszínű arca.
Pál Andrást még mindig love- fantasztikus fattyú!
Szávai Viktória még mindig csodaszép a hangjával együtt.
Olykor néha túlzások- amik nekem nem...pl. amikor megvakítják Schneider Zoltánt-Gloucester grófot,vagy amikor Oscar meghal. Na, az nekem kínos volt ott előttem, az a vigyorgó, vicsorgó szenvedés.
Utálom a sóskát.......... még a szagától is rosszul vagyok.

S mivel a 40 percenként járó buszaim közül egyiket 3 perccel lekéstem így szétfagyva értem haza, bedőltem az ágyba, s ezek a gondolatok egybe forrtak:
sokszereplős mű, amelyben nekem öten (hatan) vitték a darabot, összességében tetszett, fantasztikus volt László Zsolt, Lear királyként! Szerettem nézni az arcát a darab közben. És Kováts Adélét is, olykor a háttérben. De néhány jelenet, annyira nem kötött le- ezt is bevallom.
Az elején még azt hisszük, ha nem ismerjük a művet, hogy itt A só című magyar népmese lesz............aztán lesz belőle egy szomorú, gúnyos, intrikával teli, a szeretet-álcája-mögötti-szemétségekkel teli családi kapcsolat. Az önérdek, a hatalomvágy, a függetlenség.

Ha mögé nézel: elgondolkozol vagy csak elmerülsz a shakespeare.i világban.
Ha előtte maradsz: rengeteg káromkodást fogsz hallani és sok, olykor túlzóan sok vérnek látszó piros folyadékot fogsz látni.

2017. január 28.

Egyenjogúság


Tegnap,  a koncerten mi időben ott voltunk.  Kint beszélgettünk, én vacsoráztam, aztán bementünk, a teremben nem ácsorogtunk sokat.  Sikerült egy klassz helyet találnunk kb. 5 méterre az első sortól, normálisnak tűnő rajongók között. 
Éppen azért írom ezeket a sorokat, hogy érzékeltessem, nem kellett tolakodni, lökdösődni a helyekért úgy, ahogy azt a koncert harmadánál/felénél tette néhány fiatalember. Először egy hármas fiúcsapat szorította ki a szuszt belőlem és néhány mellettem állóból,  majd ezután elölről jött hátra egy pár. Mindkét helyzetben megkérdeztem levegőt és helyet keresve, hogy most ezt muszáj volt-e? A kétméterestől még mosolyogva azt is kérdeztem, hogy nem látott jól hátul? - Sajnos nem- hangzott a pimasz mosolygós  válasz,  a második helyzetben pedig azt a választ kaptam,  hogy Egyenjogúság van. 

Hát kérem, nekem ez nem tökéletesen az,  hanem szimpla figyelmetlen bunkóság. :-)
Olyan volt, mint amikor a buszok elsőajtós felszállása esetén előre tolakodnak a később jövők. 
Én még  hiszek a férfiak udvariasságában,  egyenjogúság ide vagy feminizmus oda................

2017. január 26.

Ajtó. Ez az ajtó zárva maradt.

Nem szerettem meg Emerencet. Elfogadtam,  néha nem.
Sajnáltam Emerencet.
Sajnáltam, mert gyerekként vesztette el a családtagjait.
Mert szörnyűségeket látott az elvesztésükkor.
Mert nem kellett annak a maradék rokonnak sem.
Nem szerettem Emerencet.
Azt, aki üti, rúgja, veri a kutyát, aki üvöltve neveli alázatra a négylábút,  az én nem szeretem.

Sajnálom Emerenc. Sajnáltalak Emerenc. Én is ott lettem volna a temetéseden Emerenc.
De nem kedveltelek.

Szabó Magda viszont... SZABÓ MAGDA!

2017. január 17.

A szétfolyt gyertyák összevisszasága

Huhh, annyi mondanivalóm lenne és lehetne, de elgondolkodtató, hogy egybeöntsem-e a témákat,  s akkor lenne egy klassz olvasztott gyertyákból álló tál,  ilyen ni:


Olvastam a Légszomj című könyvet, bevallom, hogy érdekelt, nehezen tettem félre,  amikor muszáj volt,  aztán tulajdonképpen az összkép nem annyira volt pozitív. Kicsit paradox lesz a véleményem, mert én Jodi Picoult-hoz hasonlítanám,  azaz jó stílusú, olvasmányos, érdekes téma, de amolyan egykaptafa'.
S azért lehet paradoxon,  mert Jodit kedvelem. Ő is tud egykaptafa lenni,  ő is ír olyat,  ami nekem  nem tetszik, de annál sokkal többet letett az asztalra,  így ő jó.
Ms. vagy Mrs. Shemilt pedig még nem írt annyit. A Lányom könyve jobban megérintett,  elgondolkoztatott,  adott témát beszélgetéshez. Ez a bolíviai "szafari" egy anyajegyes fiúval, egy féltékeny (több figyelmet igénylő) lánnyal, nem annyira. Egy könyvnek jó volt. Gyors volt,  s ennyi.
Gárdonyi Ábel és Eszter-e jól esett. A vágyakozással,  várakozással,  a régmúlttal,  az akkori szokásokkal. Fájdalmas,  ma már hihetetlen,  de szép. Annyira jól esett ezt olvasni,  hogy utána Ambrózy báró újbóli felbukkanása csak olaj volt a tűzre. Magas hőfokon tudtam égni,  hatalmasakat tudtam nevetni Mili és Richárd kapcsolatán.  Az eget pedig csak egy szürke felhő árnyékolta be: nem lett vége  a sorozatnak! Azt hittem elsírom magam. :-) S a könyv óta megint semmi sem jó.



Ezeken kívül voltunk korcsolyázni, gyönyörű hóesésben,  olyan volt, mint egy romantikus giccses filmjelenet. Csak az azóta gennyes bokám nem annyira romantikus. :-D
video


Tök jó a tél,  nem szenvedek,  nem várom panaszkodva a hideg végét. Hihetetlen vagyok önmagam számára is. :O
Jön a félévi bizik ideje. Beszélhetnék legjobbról és legrosszabbról,  de ezt  a témát évente kihagyom. Majd jön néhány biziposzt,  amit elgörgetek. :-D

Voltunk színházban, végre négyesben. Sok év után ismételtük a Padlást,  és ismét jó volt a mondandója. 


Van jegyünk újra a Dzsungel könyvére is,  és végre a gyerekek is láthatják márciusban a Portugált. Aztán ígérem, nem nézem többet. Még egyszer elmegyek és könnyesre fogom magam röhögni!
Természetesen van 1-2 színház még előttem,  egy napos gondolkodás után (erős hatásra) elnapoltam, elhónapoltam a Lear királyra való jegyvásârlást, büszke is vagyok magamra. O:-)

Kitaláltam a farsangi jelmezeket,  s Henike is elfogadta az ötletet,  s a tesója,  a kivitelezés segítője is megoldja,  így alig várom, hogy lássam őt! S persze a magamét is meg kellene alkotnom.
Na jó,  szétfolytak a gyertyák,  egy nagy káosz lett itt....  s még le sem írtam, hogy jövő héten Vad Fruttik!!!!

Ez pedig a beteg Zoé lába,  ahol ma kávéztam és beszélgettem fogadó és fogadó között. Lovelove. 

Ölelések.
a

2017. január 15.

Karácsony után/ SOKKAL/ karácsony előtt... Sokk.

Már a múlt héten lebontottam a karácsonyfát,  s gondoltam, idén megszámolom, hány darab díszt, madarat, akármit akasztottam fel rá.
Huhh,  akkor vallok:
- 101 darab gömbdísz
- 24 darab egyéb dísz (a kedvenc gombám, jégcsapom, angyalaim...) 
- 9 darab madár 
... volt a 2016-os fánkon.

S miközben szedtem le a díszeket, a kezembe olyan kompozíció került, hogy korai elhatározással kijelentettem, milyen is lesz a 2017-es. :-)



Egyébként pedig idén "hagyományos" karácsonyt tervezek. Igazi fával (mert nem vehetek 3D-s új műfenyőt), 24-i díszítéssel (ezt nem fogom kibírni), karácsonyi - hagyományos étellel,  s ha kell megjátszom, eljátszom a rohanó - kapkodó stresszt is. :-D

S közben rájöttem , hogy  dilis vagyok. ;-)

Szerintem semmi nem fog a tervekből megvalósulni, mert nem hiszem, hogy ismét támogatják a minimum 70 darab új dísz megvásárlását.

2017. január 8.

Hazel Gaynor: Hullámok tengerén


Ez a könyv arra volt jó, hogy valahogy biztosra mentem vele, olvasni akartam, a könyv letétele nélkül. Erre volt jó. ásra kevésbé. A Titanic történtét mindenki ismeri. Majdnem mindenki látta Kate és Leo jeleneteit, a jéghegyet, a problémákat. (Egyébként éppen tegnap olvastam valahol hogy egyes információk szerint egy korábbi tűz is meggyengíthette a hajót.) Szóval a Hullámok tengerén c könyv a Titanicról szól. Alapjában véve. Igaz, hogy két szál van benne , az 1912-es és egy 1982-es, de mégis az előbbi a lényeg. Az írországi, harmadosztályú utasok, azaz a 14 fő, aki egy helyről, a faluból jöttek, s akik között volt Maggie, aki túlélte ezt a borzasztó katasztrófát. Ő a két szál közötti kapocs, ő és a dédunokája, Grace a fő vonal. Grace, leendő egyetemista, újságírójelölt, akiről elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy egy családi ok miatt abbahagyta a tanulmányait, s megszakította a szerelmével való kapcsolatát is. Maggie mesélése és dédunokája figyelmes hallgatása meghozza azokat a változásokat, és új információkat, amelyek feltehetik az I-re a pontot........................... a nagyon optimista, full romantikus, hölgy olvasóknak. De nem nekem.

A könyvvel volt néhány problémám, sokszor csóváltam a fejemet. 
Nem szeretném elvenni a kedvet az olvasásól, mert nekem elvette az olvasási válságomat, nem tudtam letenni a kíváncsiság miatt, érdekelt, hogy mit fog még kihozni az írónő ebből a történetből. Mi újat? Mi érdekeset?
Nekem semmit. Sőt inkább meghökkentem, hogy ilyen simán megírta az egészet, semmi különös, amolyan egyszerű. Jó, és örültem, hogy a utószóban kaptam válaszokat is néhány kérdésemre.

A legalapvetőbb problémáim, ami akár spoilert is tartalmazhat:
- a süllyedésen kívül, ami a nagy katasztrófa, volt egy szomorúság, egyébként egy nagy boldogság az egész könyv, nem fejtem ki, aki olvassa az megérti a legvégén ezt a gondolatomat.
- Olyan volt a legnagyobb részben, mintha a filmet nézném. Értem én, hogy nem a film, hanem az esemény volt a kiindulópont a könyv megírásához, de a film elkészüléséhez is felhasználták az ismert információkat, így a kettő sok pontban megegyezett, ég akkor is, ha ennek szereplői nem a gazdagoknak fenntartott első osztályon utaztak. Új ismereteim nem lettek, és ez hiányzott, még akkor is, ha ez csak egy könyv, nem pedig dokumentumfilm. Olyan sablonos volt az egész. Pfff.
- S most is több dolgot kihagyok, de azért na.......... több pontban felháborodtak, hogy megmenekültek házi kedvenc kutyák is. Én, mint kutyás, én, mint jelenleg ölebtulajdonos, én, mint szerelmes a kutyámba, abszolút nem háborodtam fel. Ha a süllyedő hajón lettem volna, akkor biztosan kiakadtam volna én is, de így kívülről nézve, kiskutya-tulajdonosként, én is kiharcoltam volna, hogy vihessem magamban a  mentőcsónakba. Sok helyet nem foglalt Vivenne kisasszony ölebe az ölében. De ezt annyiszor leíródott, hogy muszáj volt megjegyeznem.

Gyors könyv, de amolyan semmi különös, egynek elmegy. De tényleg gyorsan haladtam vele, mert nagyon érdekelt. Gyengécske. Sőt, most pár perccel később még az is eszembe jutott, hogy talán még én is meg tudtam volna írni. Íííííííí és wíííííí.

2017. január 7.

Egy téli szombat délelőtt

Ma a Hullámok tengerén c. könyvről szerettem volna írni néhány gondolatot, végül nem ezt teszem, mert sokkal jobb dolgot tettem ma reggel, délelőtt: elmentem sétálni. Erre, arra .  A nyugalomban,  ahol nem járt senki. Csak a madarak. 


Megmásztam a Kálváriát,  ami nekem eleve nehéz, mert felfelé nem tudok gyalogolni, hát még a legvastagabb térd alá érő kabátomban! Láttam messziről egy ijedt hatalmas vadnyuszit,  és - szerintem- egy őzikét. 


Elmentem a tóhoz,  s nagyon örültem, hogy láthatom a kacsákat is. A tó befagyott ebben a nagy hidegben, telis-tele korizás nyomaival,  mindenhol csend volt. Gyönyörű látványban lehetett részem. 




A hegymenet mellett még egy problémám volt: majdnem lefagyott az arcom. Ha a sálat feljebb húztam, hogy csak a szemem látszódjon ki,  akkor pedig bepárásítottam a szemüvegemet. :-)

Ha nem múlik a hideg, kötni kellene magamnak arcvédő-felszerelést. :-D


2017. január 2.

Elárulom

hogy nincsenek kitűzött céljaim erre az évre. Soha nincs célom. 

Inkább úgy fogalmazok, hogy van egy nagy feladatom 2017-re: az egészségem helyreállítása. 

Azt hiszem ennyi.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...